Ezekre a kártevőkre figyeljünk nyaraláskor

Amikor nyaralásra készülünk, akkor gyakran a várható hőmérséklettel és a napsugárzással szoktunk számolni. Azonban az állatvilág éppen annyi borsot törhet az orrunk alá, úgyhogy jó, ha még indulás előtt felkészülünk.

A tengerparti nyaralás általában egyet jelent az álommal, sokan alig várják, hogy nekivágjanak az utazásnak. A homokos tengerpart, a kellemes meleg levegő azonban más állatoknak is kedvez, úgyhogy ne lepődjünk meg. Ha például Horvátországba megyünk nyaralni, akkor fel kell készülnünk arra, hogy az országban lényegesen nagyobb számban találhatók meg a rovarok, pókok, mint a többi állat, így biztosan találkozunk velük.

Szúnyogok

Az örök ellenséget a szúnyogok jelentik, amik sajnos a sós víz ellenére is megjelennek. Főleg olyan helyeken kell számolnunk velük, ahol a tenger mellett medencék, tópartok vagy kisebb folyók vannak. Elég, ha eljövünk a tenger közeléből, és azonnal várhatjuk az inváziót. Ha nem akarjuk a nyaralást vakaródzással tölteni, akkor vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű riasztót.

Pókok

Nem nevezhető kártevőnek, de fel kell készülni a pókok jelenlétére. Gyakran fogjuk látni őket a lakásokban, de főleg erkélyeken és teraszokon lesznek ott. Szerencsére nem Afrikáról van szó, így nem kell a csípésüktől félni, ha nem szeretnénk osztozni velük a lakáson, akkor tegyük őket ki az udvarra. Gondoljunk arra, hogy szúnyoggal is táplálkoznak, tehát akár szívességet is tehetnek nekünk.

Kabóca

Sok parton folyamatos, zúgás szerű hangra leszünk figyelmesek. Ezek a kabócáktól jönnek, amik a közeli fákon tanyáznak, de nem kell tőlük félni, mivel nem fognak senkit megcsípni.

Állatok a vízben is

Ha pedig tengerpartra megyünk, akkor számolni kell a vízi állatok megjelenésével. Miközben szeretjük nézni a halakat, a medúzák látványa nem biztos, hogy ugyanolyan érzésekkel tölt majd el, lehetőleg kerüljük el a találkozást.

Nem kell őket bántani, mivel főleg a víz sodrásával haladnak, de nagy eséllyel fogjuk érezni a csalánszerű kiütéseket. Vigyünk búvárszemüveget, és ne csak a tengerfenéket, hanem a vízfelszínt is figyeljük.

Írta: Eurokartevoirtas.hu – Kártevőirtás kedvező árakon

Megosztás

Hasonló Bejegyzések

A csodaszarvas legendája

2021. szeptember 9.|

A magyar mitológia rengeteg érdekességet tartogat az olvasó számára. A néphit, népmesék, ráolvasások és népi imák rengeteg ma is fennmaradt szokáson érezhetőek, bár a legtöbbször homályos források állnak a rendelkezésünkre.

A biciklis nyaralás egyre felkapottabb

2021. augusztus 10.|

Az utóbbi hónapok rendhagyónak számítanak, mivel mindenki megtapasztalta, hogy milyen a négy fal között szenvedni, ugyanakkor sokan felfedezték a sportok szépségét. A járványhelyzet miatt a tengerpartok és a népszerű turista célpontok kerülendő kategóriába estek, és

Traktorral a világ körül

2021. július 12.|

Az emberek sokféle járművel indulnak neki a világnak. Egyesek autót bérelnek, mások lakókocsival utaznak, de arra is van példa, hogy valaki repülővel járja körbe a földet. Amikor valaki ki szeretne tűnni a tömegből, akkor gyalog