Mi kerüljön a bőröndbe, ha külföldre utazunk?

Az egyik legunalmasabb feladat az utazás előtt a csomagok bepakolása. Mindig van egy tárgy, ami véletlenül otthon marad, és tíz másik, amire nem is lett volna szükségünk. A következő lista azonban segíthet, hogy könnyebbé váljon az utazás.

A poggyász alapja

Fontos, hogy csak a legszükségesebbel utazzunk. Néha elkezdünk azon gondolkodni, hogy ezt vagy azt magunkkal hozzuk, mert mi lesz ha, és végül sosem használjuk. Tehát ha utazni készülünk, akkor legyünk nagyon szigorúak. Mindig számoljuk ki, hány napot fogunk maradni, hová fogunk utazni, és csak ezután kezdjük el a bőröndöt összepakolni.

Mit csomagoljunk?

Gondoljuk végig, hogy nadrágra vagy farmerre, hosszú nadrágra vagy rövidnadrágra lesz-e szükség – inkább szoknyában vagy ruhában utaznánk? Ha nyáron megyünk, mindenképpen csomagoljunk pólókat és lenge felsőket. Gondoljunk az úti célra is – nyugati vagy konzervatívabb? Vannak országok, ahol a toppok viselése nem megengedett. Tehát tájékozódjunk az úti céljáról, és döntsük el, hogy hosszú vagy rövid ujjú pólót fogunk viselni.

Emellett figyelembe kell venni, hogy nyáron vagy télen indulunk. Az évszaktól függően érdemes pulóvereket, melegítőket vagy kabátokat is bekészíteni. Ha pedig van egy könnyű és kis méretű esernyőnk, akkor az is bekerülhet a ruhák közé.

A cipők mindig problémát okoznak

Városba vagy inkább a vadonban készülünk? Nem mindegy, hogy papucs vagy túraszandál. Mindig válasszuk a kényelmes cipőket, mert valószínűleg sokat fogunk gyalogolni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell a két pár cipő mellé még egy extrát eltenni, egy elég szokott lenni. Kivételt jelent, ha valami különleges helyre megyünk, ahova különleges viselet kell (színház, sziklamászás, síelés)

A fontos apróságok

Ez az, ami kevés helyez foglal, és legalább napi egy darabot rá kell számolni. Nem, nem fogunk a hotelben mosni, inkább legyen nálunk egy kis zacskó, amibe bele tudjuk tenni a szennyest. Ezután jönnek a piperecuccok, mert minimum fogkrém és fogkefe, hidratáló krém, sampon, gél, naptej és dezodor fog kelleni, a hölgyeknek pedig smink- és sminklemosó kendők.

Ne feledkezzünk meg a technológiáról

Az első az adapter. Miért van rá szükség? Ha külföldre utazunk, lehet, hogy a konnektorok eltérnek a hazaitól. Szükségünk lesz egy adapterre a mobiltelefon vagy a fényképezőgép töltőjéhez, és a többi elektronikus eszközeink csatlakoztatásához. Itt jön a képbe, hogy magára a töltőre is szükség lesz, úgyhogy semmiképpen ne hagyjuk otthon. Ma olyan világban élünk, ahol mobiltelefonjainkat (és más elektronikus eszközöket) mindenre használjuk. Egy extra töltővel elkerülhetjük, hogy pont akkor kapcsoljon ki, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.

Végül, de nem utolsó sorban szükségünk lesz egy kis internetre. Ezzel elérjük a térképet és a szótárat, ami szintén sok kellemetlenségtől megkíméli majd az életünket. A angol-magyar különösen fontos lehet, amennyiben ilyen nyelvű országba érkezünk. Persze, mindig készüljünk azokra a helyekre, ahol nem lesz internetkapcsolatunk, és töltsük le előre a fontos szavakat és útvonalakat.

Megosztás

Hasonló Bejegyzések

Az utasbiztosítás sok fejfájástól megkímél

2022. április 26.|

Az utasbiztosítás érdekessége, hogy egy olyan dologért fizetünk, amit nem akarunk megtapasztalni, és végig reméljük, hogy nem lesz rá szükség. Ettől független a nem várt események borsot törhetnek az orrunk alá.

Így lesz a saját ingatlanból kiadható nyaraló

2022. április 26.|

Sokan fontolóra veszik azt a lehetőséget, hogy nyaralás céljára bérbe adják az otthonukat, és így nyereségessé tegyék azokat a hónapokat, amikor amúgy sincs benne senki. Mások direkt úgy vásárolnak lakásokat, hogy a turistáknak adják ki,

A világ legszebb előregyártott házai

2022. április 25.|

Vidéki vagy a városi, nagy vagy kicsi, rusztikus és hagyományos vagy modernebb és minimalista. Manapság már minden ízlésnek (és pénztárcának) van előregyártott ház, és a modellek széles skáláját kínálják, amelyek kívül és belül egyaránt tetszetősek.