Egyre népszerűbbek a lovas tanyák Magyarországon
Nem véletlenül szokták mondani, hogy a magyar lovas nemzet. A magyarság történetében a lovak és maga a lovaglás is mindig előkelő helyen szerepelt. Már akkor is fontos szerepe volt a lovaknak, amikor még nomád nép voltunk, de a Honfoglalást követően is sokoldalúan használtuk ki a lovak adta lehetőségeket.
A lovak szeretetet, és maga a lovaglás napjainkban is nagyon népszerű, és egyáltalán nem tűnt el a magyar kultúrából az évek alatt. Már egészen kicsi kortól lehet lovagolni tanulni, vagy legalább lovas tornára járni, és 5 éves kortól pedig már magát a lovaglást is el lehet kezdeni tanulni.
Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, de az sem ritka, hogy valaki felnőtt korban tanul meg lovagolni. A lovaglásnak számos előnye van, és persze valahol a vérünkben is van, hiszen a magyar lovas nemzet. De nemcsak hobbiként ismert a lovaglás, hanem turisztikai értéke is van. Számos olyan lovas program van, amelyet a nyáron nagyon soka felkerestek, de akadnak olyanok is, melyek egész évben, akár ősszel és télen is megtekinthetőek. Emellett egyre több lovas tanya is van szerte az országban, amely lovaglást és lovas túrákat kínál.
Lovas programok, melyeket nem érdemes kihagyni
Magyarországon rengeteg olyan program van, amelyben nagy szerepet kapnak a lovak. Számos lovas versenyt rendeznek kis hazánkban, a díjugratástól a lóversenyekig, nem is beszélve a Nemzeti Vágtáról, mely Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenye. De nemcsak versenyeken vehetünk részt. Az alföldön, de a kisalföldön és a Balaton környékén számos olyan helyszín van, a hol lovasbemutatókat nézhetünk meg, esetleg lovagolhatunk is.
És akkor még nem esetett szó a történelmi játékokról, melyek közül több is van, ahol a lovak is nagy szerepet kapnak. Sümegen és Visegrádon is gyakoriak a lovagi torták, ahol a történelmi korokat megidézve láthatunk lovasbemutatókat, de még középkori csatákat is.
Ezeket az élmények kár kihagyni, ha valaki szereti a lovakat, illetve a lovas élményeket. Persze arra is akad bőven lehetőség, hogy ne csak nézzük a lovakat, hanem testközelből tapasztalhassuk meg a lovas élményeket.
A lovas tanyák és lovas túrák egyre keresettebbek hazánkban
Az elmúlt években a falusi turizmus egyre nagyobb szerepet kapott Magyarországon, és nagyon sokan vannak, akik a luxus és wellness helyett inkább a tanyákat, falusi vendégházakat keresik fel, és inkább a természet közelségét részesítik előnyben. A lovas tanyák is egyre nagyobb szerepet kaptak az elmúlt időszakban, ahol már nemcsak lovagoltatásra van lehetőség, de akár lovas túron való részvételre is.
A lovas túrák vezetéséhez persze nemcsak arra van szükség, hogy lovagolni tudjon valaki, hanem szakképesítés is szükséges. Szerencsére egyre több felnőttképző intézet indít lovas túravezető tanfolyamot, aminek köszönhetően már nagyon sok lovas tanyán és lovakat is tartó vendégházban tudnak lovas túrákat is indítani, hiszen van hozzá megfelelő szakember.
Ha egy lovas tanyán képzeljük el az következő nyaralásunkat, érdemes érdeklődni a lovas túrák és lovaglás lehetőségéről is.
Hasonló Bejegyzések
A tökéletes matrac szálláshelyek számára: így biztosítsunk vendégeinknek pihentető alvást
Egy szálláshely számára nagyon fontos, hogy kiemelkedő vendégélményt nyújtson, ám ehhez megannyi apró részlet szükséges. Az egyik legfontosabb ezek közül a pihentető alvás, ennek pedig elengedhetetlen eleme a minőségi és kényelmes matrac.
Hasznos tippek a tökéletes fogápolási rutin kialakításához
Az ápolt megjelenéshez hozzátartozik az egészséges és szép fogsor, amiért az emberek nagy része szinte bármit képes lenne megadni. Sokan arra hivatkoznak, hogy a genetika áll a rossz fogaik hátterében, míg mások egyszerűen nem figyelnek
Egy nemzetközi egészségbiztosítás elég, ha külföldön nyaralunk, vagy fontos az utasbiztosítás is?
Külföldi utazásunk előkészítésekor gyakran nem jut eszünkbe, hogy esetleg nem várt nehézségek adódhatnak, hiszen a fő cél a pihenés és feltöltődés. Azonban a valóságban bármikor előfordulhatnak problémák, ezért célszerű időben gondoskodni a szükséges előkészületekről, hogy